A “Borisz Godunov-szüzsének” a 19. század folyamán Oroszországban három jól elkülöníthető változata született: Nyikolaj Karamzin történeti munkája, Az orosz állam története XI. kötetének első és második fejezete, Puskin Borisz Godunov című “romantikus tragédiája” és Muszorgszkij ezzel azonos című operája. Dolgozatomban Puskin tragédiájára koncentrálva azt szeretném megmutatni, hogy Puskin, a költő mi módon lép dialógusba Karamzinnal, a historiográfussal és a Borisz Godunov drámával, a historiográfia miként adja át a helyét a “színre vitt történelemnek”, amit “poetizált történetírói teljesítményként” határozhatunk meg. Puskin a Borisz Godunovot a Nyikolaj Karamzinhoz írt hommage-zsal így indítja útjára: “Mélységes tisztelettel és hálával ajánlom e géniusza ihletéséből támadt munkát Nyikolaj Mihajlovics Karamzin minden oroszok előtt drága emlékének”. A Borisz Godunovhoz azonban, mint látni fogjuk, egy egészen másfajta-ha tetszik: “belső”-hommage is szervesen hozzátartozik; ezt inverz hommage-nak, vagy persziflázs-szerű hommage-nak is nevezhetnénk. Amikor Karamzin őszintén üdvözölte a Borisz Godunov dráma megszületését, azt javasolta Puskinnak, hogy mivel Godunov jámbor, istenfélő ember hírében állott, a színpadon az Evangéliumot kellene vele olvastatni. Ha ezt a két hommage-t mint két végpontot összekötjük, megkapjuk a Borisz Godunov szüzséfejlődési vonalát, amely a hitvallástól a poiésziszig, azaz a historiográfustól a (színre vitt) történelem megjelenítőjéig húzódik.