A tanulmány középpontjában három olyan fogalom áll, amelyek együttesen döntő szerepet játszottak az irodalom történeti evolúciójában. A zene és irodalom kapcsolatának, valamint a (drámai) költészet prózába merülésének a leírására a musiké, ill. a logos, valamint harmadikként a kettő közös szorításában lévő deinon („rettenetes, félelmetes”) szavak látszanak alkalmasnak.
A musiké és logos a bekövetkező deinont létrehozó kooperatív poétikáját Aischylos Agamemnónjának „operajelenetén” mutatom meg. Sophoklés egyik kardalának a kulcsszava, a „deinos” melléknév (újra)értelmezésével pedig beláthatóvá válik a műfajok evolúciójának azon szakasza, amelyiken a dráma (tragédia) előkészíti a terepet a próza számára.
A legelső prózai műfaj szükségképpen a történetírás, mivel egyedül ez képes a tragédia lényegi jegyeinek „produktív átmentésére”. Ez nem a Homéros módjára „mesélő” Hérodotos, hanem a görög világképben a Kr. e. 5. század derekától beálló változásokra új művészi eszközökkel reflektáló irodalomtörténeti fordulatot képviselő Thukydidés történetírása. Darien Shanske, aki a deinont az attikai tragédia meghatározó jegyeként írja le („az önmagán túllépő, a logosszal szorosan összetartozó sorscsapásra vonatkozik”), a fogalmat a thukydidési történetírás központi kategóriájává is megteszi.
A görög történetírás műfajgenetikai szerepére és az 5. századi „szofista fordulattal” való lényegi kapcsolatának irodalomtörténeti relevanciájára szeretnék rávilágítani. A „History” mint műfaj jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: a történetírással születik meg nemcsak a próza, hanem a modern értelemben vett „irodalom” is. Az orális beállítottságú irodalom a történetírással változik írott és olvasott irodalommá.